A visontai általános iskolában való sikeres beszerelést követően már is egy újabb sikeres átadáson vagyunk túl a Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontban.

A CleverBoard Kft. és az Aloha Zrt. együttműködésével kiszállításra és beszerelésre került 9 db interaktív tábla Visontán, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában. Az eszközöket az intézmény és a helyi önkormányzat közös erővel vásárolta, hogy a diákok a legmodernebb körülmények között tanulhassanak.

 Első lépésben a tanárok egy akkreditált tanfolyam keretein belül sajátíthatják el a tábla használatát, ezt követően az oktatás mindennapi részévé fog válni az eszköz használta a diákok számára is. A 30 órás tanfolyamon nem csak új pedagógiai és módszertani ismeretekkel bővült a tanárok tudása, de az interaktív táblák pontos kezelését is elsajátították, illetve jártasságot szereztek a tananyag érdekesebb, figyelemfelkeltőbb módon való bemutatására.

Az interaktív tábla olyan eszköz, mely jó lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy európai szintű módszerekkel tanuljanak, interaktív módon tudjanak részt venni az oktatási folyamatokban.

A dokumentum kamera a leggyorsabban, legkényelmesebben teszi lehetővé a tanár számára tárgyak és dokumentumok azonnali megjelenítését, lehetőséget biztosít képek rögzítésére és azonnali beillesztésére, a tanóra felesleges megszakítása nélkül.

A szavazó és feletető rendszer segítségével minden diák akár azonnal bekapcsolódhat a munkába, kifejtheti véleményét. Senki nem szorul háttérbe a tanulók interaktív feladatokon keresztül sajátíthatják el, hogy milyen is csoportban, másokkal együttműködve dolgozni, megtanulhatják hogyan fejezzék ki magukat vizuálisan.

A saját ötleteiket használva arra ösztönzi a diákokat, hogy mélyebben elgondolkodjanak önálló meggyőződéseikről, elképzeléseikről. Egy-egy teszt után a tanulók azonnal átnézhetik egyénileg az eredményeiket.

Ebben az iskolában, ezekkel a táblákkal a jövő nemzedéke a legmodernebb eszközökkel tanulhat.

Gyöngyösi TV felvétele:

http://www.gyongyostv.hu/cikkoldal.php?view=7845

 

Képek az átadásról:

 

 

2014.01.28 Kérjük tekintse meg a friss videó beszámolót az elmúlt hónapok tapasztalatáról. (Gyöngyösi TV felvétele)

 

Hétfőtől szerelik kollégáink Visontán a Szent-Györgyi Albert Iskola kilenc tantermébe az új érintőképernyős CleverTouch érintőképernyőket és telepítik a legújabb szoftvereket is. A szállítást az Aloha Zrt viszonteladó végezi a felhasználói igények felmérését követően.

Szeptembertől a CleverTouch eszközök mellett 9db CleverPad3 vezetéknélküli kézi tábla, 9db CleverCam dokumentumkamera és 2db Clever WordPad2 tanulói válaszadó (szavazó) rendszer is segíteni fogja a tanárok munkáját.

 

Még folyik a munka, de természetesen majd az elkészült termekről képekkel is beszámolunk.

Ezúton is gratulálunk az innovatív fejlesztéshez!

 

 

Kedden a (TIOP-1.2.2-11/1-2012-0035) pályázat keretén belül átadtuk a a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltár oktatótermének kialakítására az alábbi eszközöket:

1 db fali rögzítő szett Clever LCD/LED-hez
1 db Samsung MM-E330D mini hifi
1 db Lynx 4 DVD Clever lemez - Wordwall nélkül
1 db WordWall Professional 1 Licence
1 db Clever Display - virtuális osztályterem - szoftver - 40 license
1 db fix magasságú mobilállvány LCD/LED monitorokhoz
1 db Clever LED Touch Dual 65" - 165 cm képátló - 4 érintési pont, interaktív LED monitor
CleverPad3 - Interaktív kistábla

Videó beszámoló: http://veszpremtv.hu/hir/uj_oktatoterem_a_veszprem_megyei_leveltarban-n3788.html

Reméljük, hogy a kutatók és az érdeklődők nagy megelégedéssel fogják használni!


 

 


Budán, a Budapesti Brit Nagykövetségen került megrendezésre az „Innovation is GREAT Britain” elnevezésű, a királynő születésnapja alkalmából megrendezett esemény, melyre a mi csapatunk is meghívást kapott. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ott lehettünk és termékeinket is bemutathattuk.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az Eszterházy Károly Főiskola jógyakorlata után már EGER VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA is fejlesztette oktatótermét. A beruházás során 1db CleverTouch érintőképernyőt vásároltak meg, a hozzátartozó Lynx prezentációszerkesztő szoftverrel. Miután fontos szempont volt a mobilitás is, ezért egy motoros mozgatású mobil állványt is kértek a szállítás során.

Az eszköz kiválóan alkalmas projektor, vetítővászon és egyéb megjelenítő helyett, ezáltal megszabadultak a felesleges kábelektől és persze sokkal kényelmesebb használatot biztosít a felhasználók számára. Az építészek kifejezetten élvezték a tervtanácsi egyeztetést, a kézzel történő nagyítások, berajzolások és kijelölések kapcsán. Az egyeztetés végén a jegyzetek digitális formában elmenthetők, így a résztvevők e-mailben is kaphatnak erről feljegyzéseket.

Fotó: Nemes Róbert

Gratulálunk a beruházáshoz és köszönjük, hogy a termékeinket választották!

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése – Tudásdepó Expressz”  TIOP-1.2.3-11/1 néven nyert informatikai eszközbeszerzést Hatvan Város Önkormányzata. A sikeresen lefolytatott közbeszerzési eljárást követően asztali számítógépeket, notebookokat, szoftvereket és egy nagyteljesítményű szervert szállított a Cleverboard Kft.

Ezúton gratulálunk a fejlesztéshez!

CleverBoard Kft.

2013.02.21-én megrendezésre került a II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia. A kiemelkedő rendezvényt a szervező NagykerMarketing nevében, Jagodics Rita nyitotta meg. Előadása megkezdése előtt nagy örömmel jelentette be: "Mai nappal megalakult a Magyar Nagykereskedők Szövetsége!" A 12 taggal alakult szövetség céljai között szerepel az érdekképviselet mellett a vállalkozásfejlesztési szerep betöltése képzésekkel, információátadással és a pályázati lehetőségek felkutatása.

A konferencián a következő neves szakemberek tartottak beszámolót, illetve többen végeztek online felméréseket is a Clever WordPad2 válaszadó rendszerrel:

Jagodics Rita - a NagykerMarketing tulajdonosa

Sugár András - a Westel 900 és a T-Mobile egykori vezérigazgatója

Lőrincze Péter - a TriGranit alelnöke, a VOSZ elnöki főtanácsadója

Szabácsik Gergely - a NagykerMarketing vezető tanácsadója

Dr. Nagy Viktor - az Eximbank és a MEHIB üzleti vezérigazgató-helyettese

Csatlós Csilla - a Direktinfo Kft. ügyvezetője

Sterck Péter - a Dale Carnegie Magyarország vezető tanácsadója

Tóth Péter - a Lipóti Pékség alapítója

Cégünk nagykereskedőként, kiállítóként és nem utolsósorban szakmai támogatóként vett részt az eseményen. Első alkalommal használt ilyen rangos eseményen, elő előadások közepette válaszadó rendszert a hallgatóság! Ennek köszönhetően a résztvevők aktív részesei lettek az előadásoknak, hiszen a véleményeik azonnal megjelentek a kiértékelő rendszernek köszönhetően.

Néhány kimutatás a konferencia előadásainak felméréseiről:

   

Képek az előadásokról, konferenciáról:

 

 

CleverTouch érintőképernyő a kiállításon:

Gratulálunk a szervezőknek, előadóknak és a kiállítóknak a rendezvényhez!

 

CleverBoard Kft.

A Supra Vita Nyelviskola nyertes pályázata, innovatív fejlesztései kapcsán szállíthattunk egy komplett CleverBoard 78" interaktívtábla csomagot a hozzátartozó WordWall online tananyagadatbázis szoftverrel. Ennek segítségével a nemzetközi tananyagok ugyanúgy elérhetőek az Egerben tanuló hallgatóknak, mintha csak Londonban vagy a világ bármely más táján tanulnának.

Ezúton is gratulálunk a sikeres pályázathoz! Sok sikert kívánunk az oktatóknak, hallgatóknak a használathoz.

CleverBoard Kft.

Termékeink
  • interaktív képernyők
  • interaktív táblák és eszközök
  • szavazórendszerek
  • projektorok
  • számítástechnikai eszközök
  • notebook töltő és tároló rendszerek
  • iskolabútorok
  • konferenciatechnika - eszközök és bútorok
  • vizuáltechnikai kiegészítők
  • high-definition videókonferencia rendszerek

 

Tekintse meg online termék katalógusunkat is

 

 

shara logo white

CleverTouch Bt.

Szarvas G. utca 7. 3. em. 42.


Tel.: +36206693815

E-mail: info@clevertouch.hu

Információk

Főoldal

Cégünkről

Állás

 

Ügyfélszolgálat

Kapcsolat
Támogatás

Hibabejelentés

 

facebook-mini twitterlogo mini youtube-mini gplus-mini