A visontai általános iskolában való sikeres beszerelést követően már is egy újabb sikeres átadáson vagyunk túl a Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontban.

 

Lehetőségünk nyílt a Turisztikai Látogatóközpont felújításában részt vennünk a Széchenyi Terv keretein belül, mely 2013 őszén már várja is a látogatóit. Több funkcióját is kiélvezhetik a Központnak a látogatók (Szabadtéri Színpad, Kulturális Örökségi Emlékhely, Interaktív Bemutatóhely), hiszen a többféle rendeltetésnek úgy tud megfelelni, hogy több teret is kialakítottak az oda látogatóknak, hogy mindenki megtalálhassa a magának való közeget. 2 db Infoterminál mellett még elektromos vászon is bekerült a Központ területére, mely mellé természetesen járt a projektor, 8 db notebook és 2 db CB asztali számítógép is, így bővítve az interaktív eszközök arzenálját. De mindemellett 3 db Sahara TV-t is elhelyeztünk, hogy lehetőséget tudjon nyújtani a Központ a Márai Sándor filmjei és képeinek a vetítésére is.

 

További információt és a videót a következő linken találják.

Képek az átadásról:

Termékeink
  • interaktív képernyők
  • interaktív táblák és eszközök
  • szavazórendszerek
  • projektorok
  • számítástechnikai eszközök
  • notebook töltő és tároló rendszerek
  • iskolabútorok
  • konferenciatechnika - eszközök és bútorok
  • vizuáltechnikai kiegészítők
  • high-definition videókonferencia rendszerek

 

Tekintse meg online termék katalógusunkat is

 

 

shara logo white

CleverTouch Bt.

Szarvas G. utca 7. 3. em. 42.


Tel.: +36206693815

E-mail: info@clevertouch.hu

Információk

Főoldal

Cégünkről

Állás

 

Ügyfélszolgálat

Kapcsolat
Támogatás

Hibabejelentés

 

facebook-mini twitterlogo mini youtube-mini gplus-mini