Az okostelefonok hihetetlen módon megkönnyítették az életünket. Viszont egyre több ember kezdi észrevenni azt is, hogy valamennyire át is vették fölöttünk az irányítást. Sajnos manapság már tényleg nehéz meglenni egy ilyen telefon nélkül. Vannak olyan városok például, ahol csak egy applikációval tudjuk használni mondjuk a tömegközlekedést. Én pedig mindig azon a véleményen vagyok, hogy mindig jó, ha marad egy analóg alternatíva is.
Persze nem éreztem ezt mikor végre találtam egy kiváló angoltanárt a Hollywood Nyelvstúdiónál. Már egy ideje szerettem volna egy kicsit javítani az angol nyelvtudásomon, úgyhogy rákerestem az interneten arra a témára. Így jött szembe velem egy „Angol magántanár, nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, nyelviskola – Hollywood Nyelvstúdiók” kiírás.
Rá is kattintottam és rögtön azt éreztem, hogy a jó döntést hoztam meg. Az „Angol magántanár, nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, nyelviskola – Hollywood Nyelvstúdiók” kiírás ugyanis egy nagyszerű helyre hozott. A Hollywood Nyelvstúdió számára tényleg fontos az, hogy a leendő tanulók minél hamarabb elérjék a céljaikat.
Ehhez pedig olyan eszközöket adnak nekünk, amik szerintem egyedülállók. Az óráink például nem csoportosok lesznek, mivel úgy gondolják, hogy ezen keresztül lehet a legjobban a mi igényeinkre szabni a tanmenetet. Ráadásul ha a megbeszélt időn belül valamiért nem tudnák elérni a kitűzött célt, akkor még arra is lehetőségünk van, hogy visszatérítsék a pénzünket.
Nagyon megérte rákattintanom az „Angol magántanár, nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, nyelviskola – Hollywood Nyelvstúdiók” kiírásra, mivel azóta már folyékonyan beszélem a nyelvet.
